A kanadai popcsillag már régóta csigázza rajongóit a Facebook-oldalán, de végre egy saját gyártású videoklippel rukkolt elő.

Avril különleges videóval lepte meg rajongóit

Lavigne a videóban köszönetet mond rajongónak a sok támogatásért, és elmondja, hogy véget ért az utolsó előadás a jelenlegi turnéján. Továbbá elmeséli, hogy készített egy házi videoklipet fotósával, Mark Lidd-del, akinek a nevéhez fűződik többek között a Goodbye Lullaby és a The Best Damn Thing fotósorozata. A videót Avril Goodbye című számához készítették.

A kisfilmben Avril bebizonyította, hogy már érett nő. Nagy részében kevés ruha van rajta, pezsgőzik, a végén pedig elsírja magát, és otthagyja a hotelszobát.

Az énekesnő szerint a Goodbye a valaha írt legérzelmesebb dala, amit volt férjéről, Deryck Whibley-ről írt. Közönség előtt sem játszotta el eddig, mert félt, hogy elcsuklik a hangja vagy elsírja magát. Viszont a klip csodásan sikerült, és a rajongói is odáig voltak érte.

NAVIGATION

AMIT NEM ÁRT, HA TUDSZ RÓLA...

Avril Lavigne egy mindössze ötezer lakost számláló városban született Belleville-ben, Kanadában. Már 17 éves korában megjelent első önálló albuma a Let go, amely egycsapásra ismerté tett őt a zenei világban. Azóta is töretlen a népszerűsége már a 4. albuma fog megjelenni hamarosan, Avril ma az egyik legismertebb pop-rock előadó a világon, ezt a több mint 30 millió eladott lemeze is bizonyítja
.




 
 

 

 

 KEDVES BARÁTAIM :)
 MATSUKET MIA NANCY BRÍÍ & Minzy  
 BlackJack Cindy & shiina& Nita Tachion


AMIT NEM ÁRT, HA TUDSZ RÓLA IS...

Lady Gaga amerikai énekesnő, dalszövegíró. Karrierjét a new york-i Lower East Side-on kezdte, majd dalszerzőként dolgozott, Akon felfigyelt rá és leszerződtette saját lemezcégéhez, a Kon Live Distribution-hez. Bemutatkozó albumát, a Fame-et 2008. augusztusában adta ki, hatalmas sikereket ért el vele. Stílusa sajátos, elmondása szerint Madonna, Michael Jackson, Freddie Mercury és David Bowie stílusából merít.

   DRÁGA NiNám  BLOGJA <3 





 
 

 

 

  FŐOLDAL | AVRIL | LADY GAGA  | FRISS HÍREK

BESZÉLGESS VELÜNKNkáromkodj és ne szidd az
oldalt. Amennyiben megszeged tiltás jár érte. Továbbá ne hírdess arra ott van a ReklámKönyv.
Jelentkezhetsz ELITE-re

 

                          LOG IN

 ELITE TÁRSASÁG :)
 Nonszi &

 

                                  


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM